Az Android rendszer. Szükségem van rá?
január 8, 2010 - by admin - 21 hozzászólás
Amióta megjelent a nexus one jóval több portál illetve blog foglalkozik az Android telefonokkal. Többek között ugye mi is erre az időpontra tettük a blog indulását. Itthon tulajdonképpen 5-8 oldal van, ami ezzel foglalkozik.
Több itthoni android portált felkerestem, hogy jó lenne össze dolgozni és persze partnerséget kötni. A többi közül kiemelném most az androidportal.hu -t. Ennek a portálnak az egyik tulajdonosa Kobak kolléga, akivel e cikk írása közben találkoztam, neki jelenleg egy HTC Magic – Android 1.6 rommal felszerelt telefonja van, tehát nem a legújabb Android rendszerről beszélgetünk majd, hanem a régebbi Pulse G1 HTC android rendszeréről. Neki régebben ipodtouch és iphone 2G -je is volt ezért úgy gondolom jobban bele lát a dolgokba, mint a többiek.
1 óra beszélgetés után úgy érzem picit többet tudok az android rendszerekről. Első körben érdemes azt tisztázni, hogy több féle android rendszer létezik.
- 1.5
- 1.6
- 2.1
Jelenleg hivatalosan csak az 1.5 rendszernek van magyar menüje, ami a Samsung Galaxy Spica. Illik tudni azt is, hogy minden telefonnak amin android fut más kernel, illetve más “androidja” van. Ergo minden android képes telefonra más más android rendszert kell felrakni! Ez verziószám független, egy samsung és egy HTC -re nem fog felmenni ugyan az a 2.1 -es szoftver, ami a nexus one -on fut. Egyébként kívülről teljesen meg egyeznek. Tehát a menü a beállítások az android market mind mind ugyan az.
Picit beszélnék a telefon menürendszeréről:
Nekem elnyerte a tetszésemet, hasonlóan gyors és használható mint az iPhone rendszere. A többi nokia winmobile-hoz képest fényévekkel jobb. Amik fizetősek az iphone-on azok 80% megtalálhatóak ingyen az android store-ban. Minden gomb és tapintás perfect, nem lehet félre nyomni és a görgetés is igényes. A billentyűzet picit más picit szűkebb, de megszokható.
AndroidMarket:
Az androidmarket tulajdonképpen az android AppStore-ja. A programok 90% ingyenes a maradék pedig fizetős. Jelenleg Magyarországról nem lehet vásárolni, csak trükkökkel. Később erre majd lesz megoldás. A market hasonlóan működik mint az AppStore, kijelölöd – letöltöd. Szinte mindent megtaláltam benne, amit a szifonon is letudok tölteni. Természetesen nem a fingó alkalmazásokat néztem és nem a need for speed-et kerestem. A legtöbb program elérhető az androidmarketben is.
Multitasking:
Eddig nem hiányzott az iphoneban. Viszont most hogy láttam az androidban ez mennyire normálisan meg van csinálva, és nem akad le a telefon 2-3 alkalmazástól, hiányzik. Sok alkalmazásnál van értelme a multitaskingnak. Az iphonenál a push helyettesíti jelenleg a multitasking-ot, de mint már ismerjük a szolgáltatást, tudjuk mennyire meríti a szifont.
Véleményem:
Ha lenne egy android telefonom ugyan azt eltudnám vele érni mint egy iphone-al. Sőt talán többet is és gyorsabban. Ergo olcsóbban megkapom ugyan azt, amit az apple telefonja 2x annyiért ad nekem.
Ezzel szemben iPhone külsőleg és dizájnban tényleg szebb. A programok és a menü sokkal kidolgozottabb, több időt fektettek arra, hogy az ember szeresse használni a kütyüt. Aki nem csak funkcióban, hanem hobbi szinten is szereti nyomkodni a telefonját azoknak mindenképp az iphone a megfelelő választás.





na akkor kezdem:)
A nexus one szebb es dizajnosabb mint az iphone, illetve az android 2.1 is vs iphone os.
egy dolog ami tutira nagyon hianyozna (es fog minden atallo usernek) a multitacs… de ezt mar mondtam:)
ha lenne a nexusban , az en zsebemben mar az csucsulne:)
A kidolgozottsag azert sokat szamit, a htc -kel mindig csak az volt a bajom hogy, barmilyen q…va jo szoftvert meg otleteket is tartalmaztak, ha megfogtam ,mindig az volt az erzesem hogy, gagyi. sorry
Nagyon jól csinálta ezt a Google. A PC-seknél verni fogja a telefonjuk az iPhonet a jó árérték aránnyal. Mac júzereknél nem, a totális automatikus adatszinkronizáció miatt (de ők meg kevesen vannak)
Ráadásul mikor majd kijönnek zsebpénzért a Google laptopok amikkel a Googlephone össze lesz nőve…
Mint kiderült nem véletlenül fejlesztett a G telefonos oprendszert és nyilván nem véletlenül készül a chrome sem. Szóval lesz itt móka
Azért van nem kevés csúsztatás a cikkben…
“hasonlóan gyors és használható mint az iPhone rendszere.”
Ez több oldalú dolog. A Nexus One esetében már valóban van olyan gyors, a használhatóság már más kérdés, mert lényegesen bonyolultabb és összetettebb menüvel rendelkezik, ha már megtanultad akkor nem lesz gond, de néhány beállításhoz bizony itt már a kézikönyvet is elő fogod keresni. Azt a magától értetődő egyszerű kezelést, amit az iPhone nyújt, itt nem fogod megtalálni.
” Amik fizetősek az iphone-on azok 80% megtalálhatóak ingyen az android store-ban.”
Ez jó lenne, ha igaz lenne, de sajna Android-ra még igencsak kezdetleges alkalmazások érhetők el (hivatalosan a fizetős tartalom itthon sehogy). Az iPhone-nál megszokott minőségű alkalmazásoknak nyoma sincs egyelőre (ez biztos, hogy változni, fejlődni fog, de egyelőre ez van).
“Az iphonenál a push helyettesíti jelenleg a multitasking-ot, de mint már ismerjük a szolgáltatást, tudjuk mennyire meríti a szifont.”
Kb. tized annyira sem meríti, mintha pl. egy MSN alkalmazás futna a háttérben folyamatos adatkapcsolattal. Míg a Push-al egész nap online lehetsz MSN-en és Skype-on, addig Android-nál, ha egy klienst futtatsz a háttérben akkor jó ha 5-6 órát kibírsz töltő nélkül.
” A PC-seknél verni fogja a telefonjuk az iPhonet a jó árérték aránnyal. ”
Hát ha előfizetéssel vennéd, akkor egy Nexus One árából két 32 GB-os 3GS-t kapsz, szóval ár/érték arányban nem biztos, hogy annyira jól áll (függetlenül ma már nem nagyon vásárolnak ilyen készüléket, mert többe kerül, ha a szükséges szolgáltatásokat külön fizeted hozzá elő).
Nem tudom, lehet én vagyok technikai őstehetség, de sose nyúltam még kézikönyvhöz. Illetve egyetlen esetben, amikor sim kártyát kellett betenni a 2G-be.
A fizetős ingyenes ügyben a photoshop.com appról beszélgettünk, ami androidra ingyenes.
Az app-ok nagyrésze párhuzamosan jelenik meg újabban mindkettő platformra. Mivel az iPhone esetében az apple cenzúráz, így sok esetben előfordul, hogy mostanában hamarabb van egy-két app androidon, mint iPhone-on (layar, photoshop, ustream…). Ezenkívül androidon nincsen annyi korlátozás.
Ennek ellenére valóban nem tökéletesek az androidos telefonok, de sokkal könnyebb köztük választani olyat, ami megfelel. iPhone-nál nem marad választási lehetőség. Mr Jobs tudja mi a jó a felhasználóknak. Ezzel addig nincs is baj, amíg azok nem akarnak valami olyat, amit Steve csak a következő generációs telefonba képzelt bele (cycorder ott van a legtöbb iPhone-on, hogy lehessen videózni vele pl., de ahhoz kell jailbreak, stb.)
“A fizetős ingyenes ügyben a photoshop.com appról beszélgettünk, ami androidra ingyenes.”
Meg iPhone-ra is az.
“Mivel az iPhone esetében az apple cenzúráz, így sok esetben előfordul, hogy mostanában hamarabb van egy-két app androidon, mint iPhone-on (layar, photoshop, ustream…).”
Amiket felsoroltál, azok éppen iPhone-ra jelentek meg jóval hamarabb
De nem ilyesmire gondoltam, hanem olyanra, hogy hol van Androidra egy Newsstand minőségű és szépségű rss olvasó, Tweetie kényelmű twitter kliens, Music Studio-hoz hasonló majdhogynem professzionális zeneszerkesztő, SketchBook szintű rajzolóprogram, Babelshoot szerű fordító és szótár program, olyan kényelmes és okos dokumentum viewer mint a GoodReader, N.O.V.A szintű játékok stb.
Biztos vagyok benne, hogy lesznek ilyenek Androidra is, de ehhez idő kell még, aki most megvásárol egy ilyen készüléket, annak meg kell elégednie olyan alkalmazásokkal, amikkel iPhone-on 2-2,5 évvel ezelőtt a jailbreak-es Installer-es időszakban találkozhatott utoljára (persze van pár kivétel, de a jelenleg elérhető alkalmazások zöme eléggé primitív szárnypróbálgatás csak, lelkes hobbysta fejlesztőktől).
Végre van versenytás, ez csak jó lehet a felhasználók összes táborának. Most Steve bácsi térfelén van a labda majd meglátjuk mi lesz az a “one more thing” amivel visszaüti.
Szerintem a gugli se gondolja ugy hogy nagyon megszorongatta volna stevet, eleg ovatosak a nyilatkozataik az ifonnal kapcsolatban, hiaba provokalnak az ujsagirok , senki se meri mondani hogy ajfonkiller csak a szuperfont fujjak. Szerintem tudjak ok hogy csak a jelenlegi szintet utik valszeg alulrol es ahogy kijon az uj ajfon megin csak kapkodhatnak.
No meg az, hogy a világ fele nagy ellentéteket mutatnak, attól még a színfalak mögött vannak még bőven összefonódások a két cég között.
Mondom en hogy skynet, lassan jona governor is vissza
Nem tudom, hogy fizetős-e a ps iPhone-ra, Gergő azt mondta, hogy az.
Layar: “Layar is first avaliable for handsets with the Android operating system (the G1 and HTC Magic).” ( http://layar.com/press-release-the-first-mobile-augmented-reality-browser-premiers-in-the-netherlands/ )
“The Layar application will be available via the Android Market. Other handsets and operating systems are in development with a prime focus on the iPhone 3G S.”
ustream:
http://www.ustream.tv/blog/2009/11/25/ustream-viewer-beta-for-android-in-the-marketplace/ – android (november)
http://www.ustream.tv/blog/2009/12/09/ustream-makes-history-with-first-live-broadcaster-for-iphone-in-app-store/ – iphone (december)
Persze nem akarok versenyezni. Csak azt szerettem volna megmutatni, hogy hajszálnyi különbségekkel, de előfordul nem is ritkán, hogy egy-egy app már hamarabb jelenik meg androidra. Persze az is lehet, hogy az android kiváló teszt környezet az iPhone megjelenés előtt.
És igazad van abban, hogy rengeteg app van, ami egyelőre szebben, jobban meg van csinálva iPhone-ra.
kimoderlálódott a válaszom.
Majd hamarosan…
Attól még ingyenes
http://kepfeltoltes.hu/100109/Screen_shot_2010-01-09_at_10.47.25_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
A Layar-ra nem tudok mit mondani, nálam június 23-án lett telepítve az iTunes szerint (viszont az App Store-ban már nem találom, lehet, hogy törölték???)
Ustream az érdekesebb, mert iPhone-ra darabokban érkezett
Október 7-én került fel a Viewer (ami az Android Marketre csak novemberben került ki), november 24-én a Recorder és december 9-én a Broadcaster.
(Az utóbbi kettő Androidra még most sem elérhető, ha jól tudom.)
De mint te is írtad, ez nem lóverseny
Jó lehet én néztem félre tényleg ingyenes, de most ezen össze kell veszni?
Amúgy meg számtalan programnak ingyenes változata androidba fizetős iphonenál van.
Ezen senki nem veszett össze
Azért írhatnál példát erre a számtalan programra.
Azért marha sok csúsztatás van. Pl. a Market. tudom már más is mondta de meg sem közelíti jelenleg az AppStore szintjét. Könyörgöm, hát csak fel kell menni és láthatod, hogy mennyi értelmes alkalmazás van ás azoknak milyen a kivitelezettsége. Merthogy az sem mindegy ám. Nem is beszélve a választékról.
A másik óriási hiba, hogy minden telónak más a kernele ezért hiába veszel meg mondjuk egy Milestone-t 2.0-ás Androiddal semmi garancia rá, hogy kijön mondjuk a 2.5, vagy ha ki is jön kitudja mikor. Ráadásul a frissítések még régióként is eltérnek. Ez jó? Hát nem, nálam pont ez verte ki a biztosítékot. Azért iPhone-nál ilyen nincs.
Na persze, gyors a rendszer de azért hajlamos a belassulásra. Tapasztalat HErom volt.
A multitask meg szép és jó de nem hasznosabb mint az iPhone-os push, na jó a navigációnál hiányzik.
Én csak annyit kérdeznék, hogy milyen is volt az iPone az első évében? Volt navi meg annyi program mint az 1 éves androidon? Ha nem lenne Jailbreak milyen lenne? Nem értem az összehasonlításotokat.
Nem az iphone első évével fogom össze hasonlítani, mert nem ott tartunk
Anno nekem a multitouch és a szoftver része fogott meg ami nem akadt nem töltött semmi. Az android most tart ott ahol szoftverben az iphone megjelent 3 éve.
Egyébként, jelenleg az android rendszer újdonsága és varázsa kötött le, na meg az h. van rendes kamera illetve olyan dolgok amikre az iphone-on csak vágyunk. Azt nem mondanám h. lecserélném a cuccot, de tuti használnám a másik kártyámmal. Csak még kicsit drága nekem.
” na meg az h. van rendes kamera”
Hol? Na azért nem kell itt tréfálkozni.
“illetve olyan dolgok amikre az iphone-on csak vágyunk.”
Hát én egyetlen dolgot sem tudnék mondani, ami a jelenlegi Android-nál megvan és az iPhone-omon ne tudnám megoldani.